A fejlécet Gina készítette, akinek ezúton is hatalmas köszönet :)

2012. november 24., szombat

99. Hülye liba





„Egész felnőtt életemben igyekeztem elkerülni minden szélsőséges érzelmet. De te... olyan érzéseket hozol ki belőlem, amelyek teljesen idegenek tőlem. Nagyon... összezavar. Szeretem, ha a kezemben van az irányítás, ha veled vagyok.”


-         Segítenél? - Nézek morcosan Alexre, aki már vagy húsz perce feladta a próbálkozást. Talán nekem is ezt kellett volna tennem és most nem ülnék a pálya szélén, fájó tagokkal, a hideg jégpályán, miután ismét sikeresen elestem.
-         Na gyere – áll fel és a kezem után nyúl, hogy kihúzzon a pályáról.
-         Köszi – rogyok le mellé és azonnal megszabadulok a lábamon lévő gyilkos korcsolyától.
-         Ez egy kibaszott szar ötlet volt – állapítja meg az ördögfajzat morogva, majd feláll és elindul egy bódé felé, ahol forralt bort árulnak és a fogyasztó vendégek számára plédeket is adnak. Mire ismét normális cipőbe varázsolom a lábaim, ő is visszatér. Együtt figyeljük a jégen forgó színes kavalkádot nyakig egy zöld plédbe gubózva, miközben elkortyolgatunk egy-egy bögre illatos, gőzölgő fűszeres bort, majd előkerül Alex kabátjának belső zsebéből egy lapos üveg is, amiben már kissé keményebb pia van.
-         Ez tényleg szar ötlet volt – húzom meg a flaskát, miközben Nikot nézem, aki mellett ott kering az a boszorkány, aki bezzeg tökéletesen siklik azon a rohadt jégen.
-         Az a csaj egy ribanc – suttog Alex, amire nem tudok mit mondani, csak elhúzom a számat és még egy nagy kortyot nyelek le abból a gyilkossági kísérletnek is tökéletes brutál erős löttyből. Látszólag mi ketten senkinek nem hiányzunk. Mad és Yv három kör után leléptek haza, Katja és Aleksi egymás kezét fogva csúszkálnak. Jari épp a kiadó jogászát próbálja elbűvölni. Mika egy szőke ciklont fűzöget. Oliver, Launo és Conor Lizát vontatják és ott van Niko… Akinek látszólag fel sem tűnik, hogy leléptem, mert jobban leköti Leena melle és az, hogy vele nevetgéljen, miközben egymás mellett róják a köröket.
-         Utálom – sziszegek, mire Alex elneveti magát.
-         Nem csodálom. Mindjárt a jégen fognak kúrni – kacag angyalian, de valahogy most nem vidít fel.
-         Alex – szólítom meg miközben felé fordulok.
-         Igen édesem? – Néz rám ártatlanul.
-         Kapd be – sóhajtom.
-         Ó, életem vigyázz mit kívánsz – nevet fel édesen, mire megforgatom a szemeim és az én szám is mosolyra húzódik. Na igen, Alexnél az ilyesfajta sértések nem igazán játszanak. Sőt… - Még a végén tényleg leszopom a lovagod – teszi hozzá, a fülembe suttogva.
-         Menj a fenébe – nevetek fel. Már elképzelni is vicces, ahogy Alex rámászik Nikora. – Tuti leütne, sőt eltörné a gyönyörű nyakad – nézek rá, immár egy fokkal jobb kedvvel.
-         Á… Szerintem bejövök neki – legyint majd rágyújt egy cigire, iszik egy kortyot és fojtatja. – Mondjuk, ha téged kezdenélek taperolni, lehet, hogy tényleg megölne de ez érthető – kacsint rám és engem is megkínál egy szállal. 
-         Annyira hülye vagy – dőlök neki, miközben rágyújtok.
-         Ez igaz – bólint. – Ha lenne eszem, nem itt ülnék hanem egy kocsmában, vagy már rég hazamentem volna Los Angelesbe, mert itt befagy a seggem  - hisztizik megint.
-         Ne hagyj el – csúsztatom a kezem a kezébe. Még számomra is idegenül hat a hangom. Túl kétségbeesett, rémült, vékony és magas. Mi a fene? Alex, az állam alá nyúl és kutatóan néz a szemembe, majd lehunyja a gyönyörű szemeit.
-         Nem tesz neked jót, hogy vele vagy – suttogja halkan. – Összetör – néz rám újra.
-         Szeretem – sütöm le a pillantásom.
-         Ki fogjátok nyírni egymást. Láttam már ilyet. Fel fog emészteni és én ettől nem védhetlek meg édesem. Adhatok kokaint, heroint, hasist, mindent amit egy díler is, de ez csak egy másfajta pokolba visz, ami talán kellemesebb, mint ami vár rád, ha vele maradsz – simogatja meg az állam, én pedig valahol érzem, hogy igaza van. Ki fogunk készülni.
-         Csak még egy kicsit maradj itt – kérem halkan, mire bólint.
-         De tudod, hogy nem maradhatok itt örökké ugye? Jadenek is kellek és ő… - harapja el a mondat végét hirtelen, de tudom mit akar. Őt. Hiányzik neki, szereti és elsőbbséget élvez.
-         Tudom – bólogatok. – De most még kellesz. Még pár napig szükségem van rád – suttogom.
-         Oké. De lépjünk le innen – pattan fel, a kezemet fogva húz maga után.
-         De Niko – pillantok a pálya felé, ami rossz ötletnek bizonyul, ugyanis életem szerelme épp a volt mennyasszonyán fekszik és nem kap levegőt annyira nevet. – Igyuk le magunkat – kapom fel a vizet és Alexbe karolva örökre magam mögött hagyom a jeget, megfogadva, hogy soha többet nem húzok korcsolyát a lábamra és nem erőltetem meg magam valaki olyan kedvéért, aki le se szar, ha felbukkan az állítólagos volt szerelme. De vajon tényleg csak volt?


-         Hé Conor – csúszok a padon ücsörgő srác elé, aki azonnal felnéz rám.
-         Hm? – Néz rám kérdőn.
-         Hol van Lia? – Nézek újra körbe, de sehol nem látom.
-         Szerintem megunta, hogy Leenaval enyelegsz és lelépett Alexel – von vállat, érdektelenül, de az én szemeim azonnal kikerekednek.
-         Mi? Én nem is enyelegtem Leenaval – kérem ki magamnak.
-         Aha – bólint flegmán.
-         De… - nyekergek, persze azonnal félbeszakít.
-         Nézd Niko, bírom a fejed, de Lia az Lia. Nem is foglalkoztál vele egész délután. Az öcséd próbálta a jégen tartani, de egy idő után feladta, leült Alex mellé borozni, ami neked fel se tűnt, mert az exeddel nevetgéltél, aztán lelépett. Gőzöm sincs hol van, de ha tudnám valószínűleg akkor se mondanám meg neked. Nem érdemled meg – vágja kíméletlenül a képembe, én meg csak pislogok és levegőt se tudok venni. Aztán Leena mellém siklik, most is édes és gyönyörű, olyan, mint amilyen egész délután volt, én meg rájövök, hogy lehet, hogy ez is csak egy csapda. Lehetséges, hogy nem látom a fától az erdőt és megint belesétálok?
-         Nem jössz? - Néz rám kipirult arccal.
-         Nem - vágom rá és tépem is le magamról a korcsolyát, hogy minél hamarabb előkeríthessem Liát.
-         Valami baj van? – Kérdezi ártatlanul, miközben hatalmasakat pislog. Olyan, mint egy földre pottyant angyal, egy édes kis tünemény, egy… Bassza meg. Ez csapda?
-         Ribanc – sziszeg Conor, de úgy, hogy csak én halljam.
-         Mennem kell. Ne haragudj. Szia – nyomok egy gyors puszit Leena arcára aztán ott se vagyok. Lia lakása felé veszem az irányt, csak remélni merem, hogy ott van és nem csinál valami baromságot, mondjuk nem lép le, jó szokásához híven, a világ másik végére. Út közben, a taxiban végig azon kattogok, hogy Leena tényleg megváltozott-e, vagy csak megint manipulálni próbál?  Nem tudom eldönteni, nem értek semmit.
A lépcsőket kettesével szedem felfelé, az ajtó elé érve pedig azonnal rátenyerelek a csengőre. Nem kell sokat várnom nyílik is az ajtó és egy kivörösödött szeműen is lélegzetelállítóan gyönyörű lánnyal találom szembe magam. A szobából csak úgy tódul ki a fűszag, biztos vagyok benne, hogy a füsttől és nem a sírástól ilyen a tekintete.
- Te? – Néz rám lekicsinylően, majd a vállam mögé pillant, mintha látna ott is valamit. – Hol hagytad a volt csajod? – Pislog rám grimaszolva, miközben feljebb rángatja a kimonószerű köntös alját és beleszív a cigijébe.
- Lia, ne csináld ezt – lépek be mellé, de amint meglátom, hogy Alex egy szál farmerben tökre betépve fetreng a kanapén, kicsit elmegy a kedvem az egésztől. Ilyen állapotban, mikor ez a díszbuzi itt fetreng lehetetlen beszélgetni vele… De akkor mit csináljak?
- Menj el. Fáradt vagyok és van akit érdekelek – biggyeszti le az ajkait.
- Engem is érdekelsz – nézek rá, mire Alex nevetgélni kezd és meghúzza a kezében lévő whiskys üveget, majd hasra fordul a könyökére támaszkodik, az arcát pedig a tenyerébe hajtja és úgy figyel minket üveg tekintettel idiótán vigyorogva. 
- Hát persze – sóhajt Lia nagyot, majd ismét beleszív a cigijébe.
- Kulta, a fenébe, elcsesztem, igazad van, de bassza meg. Ez a megoldás szerinted? – Kapom fel a vizet, miközben széttárom a karjaim és a romokban lévő fűszagú lakásban körbenézek.
- Nem – szontyolodik el megint. Újra csak egy önbizalomhiányos kislány áll előttem, akivel egyszerűen nem tudok mihez kezdeni, ha megfeszülök, akkor sem. Kell ez nekem basszus? Megint olyan érzésem van, hogy csöbörből vödörbe estem.
- Akkor miért csinálod? – Ragadom meg a vállait és nagyon finoman megrázom, mire a szemembe néz.
- Én… Meg fogok őrülni – kap a fejéhez, szorosan lehunyja a szemeit és a halántékát kezdi dörzsölgetni. – Nem tudom. Semmit sem tudok. Nem bírom – nyöszörög.
- Mi a franc van veled? – Nyúlok az álla alá, mert hirtelen a színe olyanná válik, mint a frissen meszelt falé.
- Hánynom kell – nyög fel, kitépi magát a karomból és a fürdőbe tántorog.
- Mi a szart adtál neki? – Ripakodok Alexre, aki bűbájosan mosolyogva figyeli az egész műsort.
- Én ugyan semmit – emeli fel a kezeit védekezőleg, miközben idiótán röhögcsél. – Nem a fűtől vagy a piától van hányingere. Hanem a szerelemtől – kuncog fel. – Sok ez neki, megcsömörlött az émelyítően édes vattacukorpamacsoktól, amit te küldtél le a torkán és nem én – néz a szemembe, hatalmasra tágult pupillákkal. A kék íriszek alighogy egy keskeny sávban látszódnak csak.
- Veled még számolok – vetem oda fenyegetően, majd Lia után megyek. Aggódom érte. A Wc mellett ücsörög, öklendezik, de semmi nem jön belőle. A tekintete üveges és csak mered a semmibe.
- Jól vagy? – Simogatom meg finoman a hátát, mire rémülten rámkapja a tekintetét.
- Menj el – nyög fel a fejét rázva.
- Nem hagylak itt – húzom a karomba, mire a feszült testtartása kicsit lazul.
- Én ezt nem akarom – dünnyögi a mellkasomba. – Meg fogok őrülni. Én ezt nem csinálom. Nem tudom csinálni – pislant rám, bennem pedig megfagy a vér.
- Ki akarsz dobni? – Simítok ki egy tincset az arcából.
- Nem – rázza meg hevesen a fejét. – Csak a kétségeket, a bizalmatlanságot meg a féltékenységet akarom kidobni, de nem akarnak sehova menni – motyog halkan. – Úgy érzem, hogy nem kapok levegőt – kap a torkához.
- Miért nem? – Fordulok vele szembe.
- Mert láttalak vele és basszus – harap az alsó ajkába. – Ti tökéletesek vagytok. Mi a fenéért hagytad el? Illetek egymáshoz. Ő is magas és gyönyörű és hűvös és elbűvölő és fenséges, mint te. Még korizni is tud – kapkod levegő után.
- Hát te tiszta hülye vagy – meredek rá.
- Ne hülyézz le - ripakodik rám, a szemei pedig hirtelen megvillannak.
- De ha egyszer az vagy – pattanok fel mellőle és úgy bámulok rá, akár egy eszelősre. Komolyan nem értem, mi van vele, mitől hülyült meg ennyire? Attól, hogy Leenaval igyekszem normális viszonyt ápolni? Oké, azt értem, hogy ha féltékeny, de ez az elmebajos viselkedés nem jellemző rá.
- Nem vagyok az –áll fel ő is. Fura, régen mindig úgy éreztem, hogy felettem áll, még akkor is ha csak a mellkasomig ér, de most…
- De igen! Egy hülye, hisztérikus, picsaként viselkedsz – vágom a képébe kíméletlenül, mire az arcom felé lendíti a kezét, de időben elkapom a csuklóját és talán a kelleténél kicsit jobban is megszorítom. – Ezt pedig meg ne próbáld még egyszer – sziszegem, miután a falnak préseltem a testemmel. – Leena volt az utolsó, aki megtehette és soha többé, egy nőnek sem hagyom, hogy megüssön, világos? – Mászok a képébe, majd, mintha égetne, úgy lököm el a kezemben lévő kezét, amit fájdalmasan dörzsölgetni kezd. – Azt hiszed, összeillek vele? Tévedsz! A végére együtt se tudtunk aludni. Nem illet a karjaim közé, nem úgy, mint te. Lehet, hogy gyönyörű, de nem tudott egyszer sem olyan boldoggá tenni, mint amilyenné te teszel. De tudod, most te is ugyanúgy viselkedsz, ahogy ő tette. Egy elmebajos hisztérikaként, aki elszáll, mert azt hiszi, hogy azzal mindent megold. Ha ezt akarod, csináld, de én nem fogok még egy olyan kapcsolatban élni. Soha többé – suttogom a végét, majd sarkon fordulok és elindulok haza.


Zokogva rogyok a padlóra. Én nem ezt akartam. Nagyon nem. De igazat kell adnom neki, tényleg tiszta hülye vagyok. Mégsem tehetek róla. Ő olyan, mint egy Isten, mindent tökéletesen csinál, mindenben amiben benne van a keze arannyá válik. Én pedig itt vagyok és még most sem tudom mihez akarok kezdeni az életemmel. Céltalanul lézengek ide-oda, nem csinálok igazából semmit és ez frusztrál, főleg, hogy látom őt nap, mint nap dolgozni. Látom, mit tesz azért, hogy a maximumot hozza ki magából és a többiekből is. Ha kell, nem alszik, nem eszik, megszállottá válik és hiába jön rám olyankor a mennyei frász, irigylem is valahol, hisz olyan lelkes tud lenni, amilyen én még sosem voltam.
-         Hé, kicsi angyalom – tántorog be Alex mellém, majd szó szerint összecsuklik előttem, de nem zavarja látszólag. Szorosan ölel magához, miközben valami hülyeséget suttog, mégis olyan megnyugtató, hogy ő úgy szeret ahogy vagyok. Szerencsétlen hülyeként is képes elfogadni.
-         Na itt meg mi történt? – Táncikál be Yv is a fürdőbe, mire Alex elsutyorogja neki a történetet.
-         Hát életem, szerintem igaza van. És ha rám hallgatsz, akkor most összekaparod magad, utána mész és kibékíted – kacsint rám sejtelmesen. – Tudod Leenat azért hagyta el, mert úgy viselkedett ahogy most te. Ha nem akarod elveszíteni, abbahagyod a hisztériázást és nem akarsz megváltozni, mert tudod neki is úgy kellesz ahogy vagy. Nem kell neki egy Leena utánzat – simogatja meg a karom.
-         Oké – hüppögök, mire Alex tapsikolni kezd, amit nem igazán tudok mire vélni, de nem szólalok meg. Yvvel együtt elhagyják a fürdőszobát, én pedig beülök egy kádba és mindent megteszek azért, hogy összekaparjam magam. Sokáig áztatom meg a vízben, a hajam is megmosom és megpróbálom elűzni a hülye gondolataimat. Yvnek igaza van. Nem véletlenül keveredtünk mi egymás mellé, nem szerettünk a másikba és az sem véletlen, hogy ide költöztem. Már csak meg kell tanulnunk ezt az egész elmebajt irányítani.
A fürdőből kilépve a táskámba gyűrök pár cuccot, elköszönök a két vendégemtől, akik biztosítanak róla, hogy nincs gáz azzal, hogy lelépek, találnak ők maguknak elfoglaltságot, aztán elrohanok bevásárolni és mire észbekapnék már ott is állok a torony kapujánál. Odabent ég a villany, a fóliával letakart ablakokon is átszűrődik némi fény. Elmosolyodom, hisz emlékszem mennyire elmebajosnak tartottam először, mert itt lakik. Félelmetes volt az egész hely, mint Frankenstein kastélya, rettegtem belépni, most pedig elönt a melegség, hisz ez a hely, akármilyen is, azé a férfié, akit szeretek. Őt tükrözi minden, a falak, az ablakok, a tárgyak, még a hangok és az illatok is. Mindenből ő árad. Hogy is tudnám nem szeretni a házat, ahol él? Képtelenség.
A kulcsom kivételesen nem használom, inkább kopogok. Nem akarom, hogy azt higgye, nem küldhet el a francba, ami valljuk be jogos lenne…
- Te meg mit keresel itt? – Nyit ajtót, én meg nagyot nyelek és lesütöm a szemeim, mert megint nincs rajta más csak egy mackónadrág. A mellkasa sima és izzadt, én meg ellenállhatatlan kényszert érzek arra, hogy megérintsem.
- Bocsánatot szeretnék kérni – suttogom, majd megint az alsó ajkam kezdem rágcsálni. Nem merek a szemébe nézni. Csak annyit érzékelek, hogy nem áll arrébb az ajtóból, csak nekidől a keretnek.
- És mire vársz? – Kérdezi pimaszul, mire felkapom a fejem. A méregzöld íriszek vidáman és kissé önelégülten csillognak, de még így is sikerül teljesen elkápráztatniuk. Csak egy pillantás és a hatása alá kerülök.
- Sajnálom, hogy hülye, hisztis picsa voltam és azt is, hogy meg akartalak ütni. Megbocsátasz nekem? – Lépek egyet közelebb hozzá, mert úgy vonz, mint mágnes a vasat.
- Azt is sajnálod, hogy megint beszívtál? – Húzza fel kérdőn az egyik szemöldökét, miközben a karjait összefűzi a mellkasa előtt.
- Nem – csóválom meg a fejem, mire a homloka ráncba szalad. – Nézd, nem vagyok szent. Te megiszol egy üveg bort én meg elszívok egy cigit, ezért nem fogok elnézést kérni. Maximum azért, hogy mostanában kicsit túlzásba estem vele – magyarázom el neki, hogy mi is a helyzet.
- Ez elfogadható – bólint, jó fél perc csend után. Olyan képet vág, mintha mérlegelne, aztán egy édes mosoly jelenik meg az arcán. – Na gyere ide te buta kis liba – nyúl a derekam után, hogy a karjába húzhasson. Úgy simulok hozzá, mintha ezer éve nem láttam volna. Még mindig otthonos érzés, amikor a teste az enyémnek feszül, mikor olyan erővel szorít, mintha ki akarná belőlem ölelni az életet is.
Mint kiderül, nem véletlenül van leizzadva. Hazaérve a dobjait püfölte feszültség levezetés gyanánt, de most, hogy elszálltak a viharfelhők újra felragyogott a Nap. Képtelenek vagyunk elszakadni egymástól, hol egy csók csattan el, hol egy lepkeszárny finomságú érintés hoz lázba, hol egy mosoly dobogtatja meg a szívem, hol csak egy pillantással tudatjuk a másikkal, mit is érzünk, miközben melegszendvicseket gyártunk, amiket a kanapéra kucorodva fogyasztunk el. Végre ismét sikerül beszélgetnünk, anélkül, hogy felkapná egyikünk a vizet. Jót tesz a lelkemnek és azt hiszem az övének is.
-         Énekelsz nekem? – Bújok hozzá, miután bepusziltuk az utolsó apró morzsát is.
-         Uhhhh… Nem – nevet fel, miközben elterül a puha bőrön, a hasát simogatva.
-         Na – fekszem rá, mire felnyög.
-         Áh… Nem kéne ennyit enned asszony, alig bírlak el – teszi a hátsómra mindkét tenyerét, miközben pofátlanul vigyorog, egészen addig míg bele nem csípek az oldalába.
-         Azt mondod, hogy kövér vagyok? – Nevetek rá.
-         Nem – kuncog. – Csak azt, hogy agyonnyomsz, kivasalsz, ha felkelsz rólam csak egy lapos valamit találsz a helyemen – kacag eszelősen, mire finoman a mellkasára csapok.
-         Bunkó, azt hiszed, te olyan tökéletes vagy? – Nyújtom ki a nyelvem, ami rossz ötletnek bizonyul, mert olyan gyorsasággal kapja el a sajátjával, hogy meglepődni sincs időm. Hosszú percekig csókolózunk, miközben én továbbra is rajta fekszem, az ujjaim a hajában és az arcán kalandoznak, az ő kezei meg hol a fenekem, hol a combjaim, hol pedig a hátam simogatják. A hideg ujjai néha-néha bekúsznak a pólóm alá is, finom borzongást váltva ki belőlem. Sikerül megint elvennie a józan eszem.
-         Igen, tökéletes vagyok – szuszog önelégülten, mire megcsóválom a fejem.
-         És mi ez a párna itt? – Nyomkodom meg a még így is tökéletes hasfalát, ami per pillanat ugyan nincs behorpadva, ahogy az lenni szokott, de mit is érdekel ez engem? – Jé, te szőrős vagy – fedezek fel pár pihét a köldöke alatt, amin önkéntelenül is végigsimítok.
-         Majd kihullik – túr a hajamba mindkét kezével, mire egy apró puszit nyomok az egyik mellbimbójára, ettől pedig látványosan megfeszül a teste.
-         Milyen férfi vagy te – nevetek fel. – Nem szőrösödsz – kuncogok tovább, miközben a csupasz mellkasát simogatom.
-         Előfordul az ilyen. Hányas voltál bioszból? – Piszkál megint, mire megint lehajolok, de most nem puszit nyomok a mellbimbójára, hanem finoman beleharapok.
-         Mi lenne, ha nem terelnéd a témát? Miért nem énekelsz nekem? – Kezdem el finom puszikkal borítani a nyakát és az arcát, ahol csak érem. Jó érzés évődni és civakodni vele, miközben folyamatosan éreztetjük a másikkal, hogy ez csak azért van, mert szeretjük a másikat.
-         Nincs kedvem és amúgy is… - dönti oldalra a fejét, hogy ott is hozzáférjek a számmal, majd mikor az ott lévő finom bőrt is végigkóstolgattam, nagyot nyel és folytatja – te még soha nem énekeltél nekem.
-         Mert nem tudok – nyalok végig finoman a torkán, amitől elégedett morgás hagyja el a száját.
-         És még hazudós is vagy – suttog.
-         Oké, tudok, de nem akarok – adom meg magam és a mellkasára döntöm az arcom. Érzem, hogy a hajamba puszil, miközben a derekamon összefűzi az ujjait.
-         Énekelj nekem Kulta – suttog kérlelően.
-         Nem szeretek – csóválom a fejem.
-         Írok neked egy új dalt, ha most énekelsz nekem – áll neki alkudozni, de csak a fejem ingatom. – Kulta kérlek – leheli, miközben a szemembe néz és valahogy abban a pillanatban minden ellenállásom megszűnik. Igen, azok a szemek bármire rá tudnak venni, még embert is ölnék, ha arra kérnének. Önkéntelenül nyitom ki a szám, hogy egy alig fél perces rögtönzött előadással elkápráztassam, majd szégyenlősen bújok a nyakába.
-         Ne mondj semmit – dünnyögöm.
-         Csodás vagy, nem is értem miért tiltakozol kézzel-lábbal az ellen, hogy zenélj, mikor tényleg tehetséges vagy – suttog.
-         Nem akarok erről beszélni – támasztom az állam a mellkasának, hogy a szemébe nézhessek.
-         Oké – bólint. – Ma nem beszélünk róla – teszi hozzá, én pedig tudom, hogy ki fogja belőlem húzni előbb utóbb, hogy mi a helyzet.
Fogalmam sincs mikor alszom el a karjai közt. A bőrömet cirógató ujjai, túlságosan ellazítanak, a csendben, a melegben pedig nem nehéz elaludni. Csak arra térek magamhoz, hogy valaki cipel, majd olyan puhán és óvón tesz le az ágyra, mintha attól félne összetörök. Amikor érzem, hogy el akar távolodni, ösztönösen kulcsolom a karjaim a nyaka köré. Nem akarok távol lenni tőle, soha és ezt egy tiltakozó nyögéssel a tudtára is adom, amitől halkan felkuncog.
-         Csak leveszem a nadrágom és bújok is be melléd – suttogja a nyakamba, majd a fülembe puszil, de akkor se eresztem. Kezdek végre magamhoz térni, a bőre illata felébreszti a vágyaim.
-         Majd én leveszem – suttogom rekedten. Szépen sorban szórjuk tele a padlót, a felesleges ruhadarabokkal, hogy végre ismét együtt lehessünk. Már pirkad, mikor újra legyűr minket a fáradtság, de a következő ébredés, már nem olyan kellemes, mint az előző. A kezem csak a hideg lepedőt markolja, Niko nincs sehol. Rémülten nyitom fel a szemeim, pont akkor amikor belép a hálóban. Elakad a lélegzetem, abban a pillanatban, hogy meglátom. A viseltes, szétkopott farmert épp akkor gombolja be, a felsőteste megint csupasz, ahogy a talpa is. Valószínűleg most zuhanyozott, mert a haja még kissé nedves, a bőre pedig még a szokásosnál is intenzívebb fűszerillatot áraszt. Ahogy újra és újra végignézek rajta, rá kell jönnöm, hogy elvittem a főnyereményt, ezzel a hófehér, tetovált, zöld szemű, göndör hajú félistennel, akit még sosem láttam ennyire vonzónak és szexinek, mint most.


Azt a rohadt kurva.
Ez jut eszembe először, mikor megpillantom. A sötétkék szatén közt, ott fekszik, mint valami szirén. Csak remélni merem, hogy nem túl látványosan remegnek meg a térdeim és a gyomromból a torkomba kúszó pillangókat se veszi észre, amiket ugyan próbálok lenyelni, de sehogy se akarnak visszamenni a helyükre. Valószínűleg a szívem is olyan hangosan dobban, hogy hallja, de nem mutatja semmi jelét annak, hogy észrevenné a szerelem nevű halálos betegség tüneteit rajtam, pedig mindegyiket igen intenzíven produkálom.
Hát mivel érdemeltem én ki, hogy ezt a nőt a magaménak tudhatom?
És kit is érdekel ez?
Az enyém! Csak az enyém. És soha többé nem adom senkinek.
-         Jó reggelt – mosolyog rám, mire megint olyan érzésem támad, hogy a vérem egy irányba indul meg. Egyetlen ártatlan mosolytól. Beteges nemde?
-         Gyönyörű ez a reggel – felelem rekedten, de a szemem képtelen vagyok levenni róla. Még kócos, még gyűrött, de ahogy nyújtózkodik a puha matracon, olyan, mint egy fenevad. Kecses, karcsú, álomszerű, mintha egy igazi vadmacskát tartanák az ágyamban, ami igaz is lehet, hisz a hátam már megint tele van a körmei nyomával. Persze ő se úszta meg az estét. Hm… Túlságosan összeillünk. Szeretjük sebezni a másikat, megjelölni és láthatólag bámulni is…
-         Nem jössz ide? – Néz rám csábítóan. Minden önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy ne egy idiótaként ugorjak be mellé, hanem csak szép komótosan lépjek az ágyhoz. Lassan helyezkedek el mellette, az oldalamra fekszem és csak nézem őt a könyökömre támaszkodva. Életem végéig képes lennék bámulni, ő meg csak mosolyog és mosolyog, miközben az ujjai a karomat cirógatják, végigsimítva minden egyes tetoválás vonalán, édesen bizsergetve a bőröm.
-         Még mindig mindennél jobban Kulta – suttogom, szándékosan nem mondva ki, hogy mit mindennél jobban.
-         Én is mindennél jobban, jobban, mint bárkit az életemben – válaszol azonnal, majd felemeli a fejét és olyan csókot ad, amitől úgy érzem az ágyba fogok olvadni. Bár ne kéne ma sehová mennem, de muszáj. Nehezen tolom el magamtól, szinte fizikai fájdalmat okoz, hogy el kellene mennem, de ha ezen a mai interjún nem veszek részt, Tia le fogja tépni a fejem, tekintve, hogy már kétszer raktam át.
-         Mennem kell – nyöszörgöm a szájába, de ettől függetlenül, nem mozdulok meg, hogy tényleg el is jussak a szekrényig.
-         Oké – futtatja az ujjait a tarkómra és újabb csókot ad.
Olyan nehéz kimászni mellőle, de megígértetem vele, hogy nálam marad míg vissza nem jövök, aztán együtt vacsizunk és a többit akkor meglátjuk.
Tiát felhívom még egyszer, hogy biztos legyek benne, hogy abba a kávézóba kell mennem, amire emlékeztem és amint megerősít, taxiba is vágom magam.
Az újságírót megismerem azonnal, amint belépek, nem egyszer dolgoztunk már együtt. Negyvenes nő, aki mindig precíz és mosolygós, ráadásul többnyire mindig a zenéről kérdez és nem érint olyan témákat, amikről nem szeretnék társalogni, tehát amint rájövök, hogy vele kell ma beszélgetnem, megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, kérek a pultnál egy kávét és csak aztán lépek oda hozzá.
-         Hello – ölelem meg, majd érzem, hogy a zsebemben megrezzen a telefonom.
-         Szia. Jól nézel ki. Az új lány az oka? – Néz rám kíváncsian, de cseppet sem tolakodóan, miközben leülünk és előkaparom a mobilom. Amint meglátom, hogy Lia írt, elmosolyodom.
-         Igen ő. Egy pillanat oké? – Nézek rá bocsánatkérően, mert az üzenetben annyi áll, hogy siessek haza, meglepetéssel vár. Bele se merek gondolni mit talált ki, de gyorsan visszaírok neki, belekortyolok a kávémba, rágyújtok egy cigire és hagyom, hogy elinduljon a diktafon. Elenor most is profi, mint mindig, kérdez én válaszolok, az új album nagyrészt a téma, majd mikor már mindent kiszedett belőlem a munkáról, lekapcsolja a diktafont.
-         Kérdezhetek a lányról is? – Néz rám kérdőn, mire ledöbbenek. Az is ura, hogy engedélyt kér, de a másik pedig az, hogy dilemmába taszít ezzel. Igen? Nem? Nem tudom. Talán ha beszélek róla, kicsit abbahagyják a szaglászást. Vagy épp az ellenkezőjét érem el. De mindegy is. Elenor legalább az igazat írja le.
-         Cornelia – mosolyodok el, már attól, hogy rágondolok. – Kérdezz – adom meg magam, miközben újabb korty kávét küldök le a torkomon.
-         Hol ismerkedtetek meg? – Kapcsolja be újra a készüléket, miközben ő is mosolyog.
-         Itt Helsinkiben, pimasz volt és gyönyörű, tehát érted… - vonok vállat, bár tudom, hogy egy kicsit szűkszavúan feleltem, de nem akarok mindent elárulni róla.
-         Leena még a párod volt igaz? – Kérdez újra, mire felnyögök. Ó basszus! Na de mindegy.
-         Igen – bólintok, mire Elenor homloka ráncba szalad. Tudja, hogy más esetben bővebben kifejteném a dolgot, de a Liával való kapcsolatom még mindig friss, nem akarom kockáztatni. És Leenaról meg végképp nem akarok beszélni. Még nem.
-         Azt már tudjuk, hogy ő Matt Anders kisebbik lánya. Nem frusztrál téged, hogy a családja kiadójánál dolgozol?
-         Nem, Lia és a családja két külön világ. Mattet tisztelem, mint zenészt, de nem túl sok közünk van egymáshoz. Nem beszélünk, nem ápolunk semmilyen kapcsolatot. Nem frusztrál, hisz az egyetlen kapocs, az, hogy beleszerettem a lányába – somolygok, egy cigire rágyújtva.
-         Tehát szerelmes vagy?
-         Nem látszik? – Dobom vissza nevetve a labdát. – Az a bolond bige teljesen elvette az eszem.
-         Együtt is éltek?
-         Nem, bár azt se bánnám, ha hozzám költözne. Szeretem, szívesen megosztom vele amim van, ilyen a torony is, amire még mielőtt megkérdeznéd, még mindig háklis vagyok, de vele minden más. Azt hiszem az lenne a legjobb, ha a egy koporsóba raknának majd minket – morfondírozok el, hisz az egy dolog, hogy az egész életemet mellette akarom leélni, de jelen pillanatban el sem bírom képzelni, hogy a halálunk után elválasszanak minket.
-         Ez komolyan hangzik…
-         Mert komoly is. Nézd, szerettem Leenat is, de vele nem működött úgy a dolog, ahogy kellett volna. Lia más és neki köszönhetem, hogy nem ugrottam bele, egy eleve halálra ítélt házasságba. Nem véletlen, hogy húztam az esküvőt és kerestem a kibúvókat mindig. De ha tudod, ha Lia azt mondaná nekem, hogy holnap vegyem el, azonnal és boldogan mindenfajta pánik nélkül rábólintanék a dologra, mert itt belül – bökök a mellkasomra – érzem, hogy ez örökre fog szólni.
-         Tehát, megtaláltad a leendő gyermekeid anyját? – Néz rám mosolyogva.
-         Minden bizonnyal, bár erről még kori lenne beszélni, nem tervezünk gyereket, hisz alig töltötte be a húszat. Bár megsúgom, ha este közölné, hogy lakik valaki a pocakjában, tuti kiugranék a bőrömből, annyira boldog lennék. De erre nincs sok esély – somolygok.
-         Tehát nem bántad meg, hogy a biztos kapcsolatod eldobtad, egy húszéves, szeszélyes fruskáért?
-         Nem – rázom meg a fejem. – Mert ő már félig nő is. Egy olyan nő, akire mindig is vártam, aki kincset ér és akit semelyik épelméjű férfi nem engedne el, még akkor sem, ha néha macerásabb, mint egy átlag csaj.
És most, hogy ezt hangosan is kimondtam rájövök, hogy mennyire igaz.


2012. november 18., vasárnap

98. Kisebbségi komplexus




18+

„A féltékenység gyökere mindig az önbizalomhiány, az az érzés, hogy rosszabb vagyok másoknál, az összehasonlításkor pórul járok, vagyis előre felkészülök a vereségre.”

Várakozóan nézek rá, de ő csak a falnak dönti a hátát és rám se nézve szívja a cigijét.
-         Hát persze – dünnyögök és elindulok visszafelé a lakásomba. Mit is vártam tőle? Hogy majd képes lesz kifejteni, mi is történik velünk?  Mert valami történik, valami ami nem jó.
-         Várj – szól utánam, de tőlem csak egy fáradt sóhajra futja. Lefagy a talpam és nincs kedvem egy újabb vitához. – Kérlek Kulta, vacsorázz velem – kapja el a csuklóm és finoman magához ránt, majd megint úgy néz rám, ahogy mindig is szokott mikor el akar érni valamit. Utálom, hogy nem tudok neki ellenállni, de ahogy a karjai a derekamra fonódnak, minden ellenállásom megszűnik. Az illata újból elkábít és ismét bebizonyítja, hogy a hipnotikus tekintetével megint egy agyilag zokni, akaratlan bábbá tud változtatni. Képtelen vagyok neki ellenállni. Olyan, mintha mindig rá vártam volna.
-         Te főzöl – egyezek  bele, mire elvigyorodik.
-         Mindennél jobban – suttogja a hajamba, aztán egy olyan csókot ad, amitől véglegesen elvesztem a fejem. – Hétvégén pedig megint leléphetnénk a kis házhoz – suttog, én meg elmosolyodok, hisz az ott töltött napok mindig varázslatosak.
Mire észbe kaphatnék, ő már sehol sincs. Önkívületben mászok vissza az ördögömhöz, aki a konyhaasztalnál ücsörög, immár felöltözve, festett pillákkal és ajkakkal, miközben az állát egy jéggel teli konyharuhán pihenteti.
-         Csak az ökle kemény? – Néz rám vigyorogva, mire megforgatom a szemeim. Nem vele fogom megtárgyalni, hogy Niko hol kemény még. – Na mi van édes? Összebalhéztatok és azt hiszi, hogy egész este én farkaltalak? Mert ha így van akkor… - harapja el a mondat végét sejtelmesen, miközben perverz fény gyúl az óceánszínű szemekben.
-         Hagyd abba Alex – szólok rá finoman.
-         Oké beszállhat ő is. Én téged duglak, ő meg engem? Vagy jobban tetszene az a felállás, miszerint ő dug téged én meg őt? Hm… Nem is rossz. Elég jó segge van és a szája… Értem ám miért zúgtál bele. Bár igazán megoszthatnád velem, hogy mekkora a farka – magyaráz tovább, mire egy gyilkos pillantást lövellek felé.
-         Elveted a sulykot – sziszegem, bár valamiért megint lüktetni kezd a vérem. Két ilyen pasival egy ágyban… Basszus, tiszta hülye vagyok. Niko előbb ölné meg, minthogy hagyja, hogy Alex hozzámérjen. Az meg még abszurdabb feltételezés, hogy ő és Alex… Pedig milyen gyönyörűek lennének együtt… De vajon én el tudnám viselni, hogy más is hozzáérjen? Nem. Bár Niko birtoklási vágyát nem tudom felülmúlni, de valószínűleg még Alex nyakát is elnyesném, ha kikezdene a pasimmal, még akkor is ha pontosan tudom, hogy nincs esélye a zöldszeműnél.
-         Vajon Yv merre jár? – Pattan fel hirtelen témát váltva.
-         Gondolom Helsinkit tanulmányozza – nevetek fel.
-         Aha, hát persze – nevet fel Alex. - Max az óriást tanulmányozza vagy az óriási izéjét – kuncog tovább, én meg megint szemforgatva figyelem, ahogy a táskájába nyúl és bevesz egy rakat bogyót, amit whiskyvel öblít le. – Te is kérsz? Lazább leszel – tolja felém a dobozkát, de érzem, hogy ha elfogadom, megint el fogom veszíteni az eszem.
-         Nem kösz – intek nemet, bár nehéz megállni. Jó lenne… De nem szabad. Még a végén is úgy végzem, ahogy Matt.
-         Na gyerünk, ne kéresd magad – noszogat Alex. – Vagy sodorjak egy cigit? – Húzza fel kérdőn a szemöldökét, aztán mögém lép és a vállam kezdi masszírozni. – Tiszta görcs vagy kislány, nem áll jól neked a stressz. Idő előtt ráncos leszel, ha ennyit nyűglődsz – susog, miközben a bőröm alatt lévő csomókat próbálja eltüntetni.
-         Ne vigyél bűnbe – nyögök fel. Olyan jól esik az érintése, az illata körbeleng én pedig már ettől is úgy érzem, hogy elkábulok.
-         Nem kell vinni kicsim. Mész te magadtól is – suttog a fülembe, én meg rájövök, hogy igaza van.
-         Csak egy cigi – adom meg magam, mire angyalian felnevet.
-         Igenis kisasszony – csókol a nyakamba, amitől kiráz a hideg.
-         Miért csinálod ezt velem? – Nézek rá, miközben mellém huppan és a számba tesz egy szálat.
-         Csak kíváncsi vagyok – mosolyog rám, miközben meggyújtja a végét. A keserű füst marja a torkom, nagyokat pislogok, hogy tisztán láthassam a pokolfajzat arcát.
-         Mire? – Fújom a plafon fülé a füstöt.
-         Hogy van-e még hatalmam feletted, de ahogy elnézlek… - biccenti oldalra a fejét, egy édes vigyor kíséretében, miközben végigsimít az arcomon. – Van – suttog, nagyon közel az ajkaimhoz. – És mindig is lesz – futtatja végig a puha ujjait a karomon, amitől libabőrös leszek.
-         Hagyd abba – húzódom el tőle.
-         Nem csinálok semmi olyat, amit nem akarsz. Tudod édes rámkenheted, de vonzódsz hozzám most is. Az első perctől fogva begerjesztelek, hiába tagadod – néz rám a hatalmas szemeivel.
-         Őt szeretem – jelentem ki egy újabb slukk után.
-         Tudom – bólint. – De engem is akarsz, mert olyan vagy, mint én. Csak játszod a jókislányt, mert ezt várja tőled az a fasz. Viszont te is imádsz a penge élén táncolni, szereted elveszíteni a fejed és hiába vágysz arra, hogy egy normális kapcsolatban élj, te is tudod, hogy az nem neked való. Neked kell a tűz, mert szereted ha éget. Ezért is zúgtál bele abba a majomba. Mert veszélyes rádnézve, viszont most, hogy a tiéd és mindent megtesztek annak érdekében, hogy átlagos pár legyetek, már nem is olyan érdekes a dolog, igaz drágám? Tuti, hogy nedves a bugyid már attól is, hogy itt vagyok és suttogok neked, mert most én vagyok a csábítóbb – sziszegk a fülembe, mire kirúgom magam alól a széket és a konyha másik végébe húzódok. Igaza van.
-         Menj a pokolba – suttogok elhűlve, majd a fürdőbe rohanok és kulcsra zárom az ajtót. A nevetése viszont áttör a réseken is, hiába menekülök előle…


Nem egy életbiztosítás, Liát kettesben hagyni a törpével, de muszáj megtennem. Bíznom kell benne, bármilyen nehéz is.
Hazaérve kibontok egy sört és kicsit összepakolok a konyhába. Valahogy kényszert érzek arra, hogy felszámoljam a disznóólat magam körül, tudván, hogy ma velem tölti az éjszakát. Arra már nincs időm, hogy magamból is embert faragjak, hisz amint lekapcsolom a gázt, egy kulcs fordul a zárban és ő lép be az ajtón.
-         Hello – lép be hozzám egy széles vigyorral az arcán, majd a nyakamba ugrik. A hirtelen súlytól megtántorodok, de gyorsan megtalálom az egyensúlyt. A szemei furcsán csillognak.
-         Beszívtál? – Nézek rá kérdőn, mire elhúzza a száját.
-         Csak egy picit – mutatja az ujjaival is, hogy mennyire pici az a pici. – Megcsókolnál végre? – Néz rám türelmetlenül, de választ se várva az ajkaimra tapad és szinte felfal. Próbálom eltolni, de amint megérzem a boszorkányos nyelvét végigsimítani az alsó ajkamon, feladom a harcot és a falnak döntve én is marcangolni kezdem a száját. Dühös vagyok rá, de vágyom is rá. Az ingem markolássza, miközben a tenyerem a fenekére siklik. Nem teketóriázom, le akarom vezetni a mérgem rajta, így egy laza mozdulattal a konyhaasztalra dobom, felgyűröm a szoknyáját, letépem a bugyiját, majd a melleit kezdem simogatni a felsőjén keresztül. A keze a nadrágom elejére siklik, az övem egy gyors mozdulattal kioldja, majd letolja rólam az alsómmal együtt. Nem kell sokáig simogatnia ahhoz, hogy úgy érezzem felrobbanok, így lesöpröm a lüktető férfiasságomról a kezét, még azelőtt a markába élveznék. Veszek két mély lélegzetet, a nyakába harapok megszívom a puha bőrt, hogy Alex majd reggel tudja kivel is van ez a gyönyörű dög, aztán tövig siklok belé. Csak a kéjes nyögését hallom a fülemben, de abban a pillanatban mikor végre eggyé válok vele, kikapcsol az agyam. A testem megint azt az ősi vad ritmust diktálja, amit mindig, mikor vele vagyok. Ész nélkül nyársalom fel újra és újra, miközben ő addig-addig markolja az ingem míg ketté nem szakad a vékony anyag, így pedig szabadon cifrázhatja ki a bőröm a körmei segítségével. Néha fel-felsziszenek, de látszólag cseppet sem érdekli, hogy fájdalmat okoz, így én sem törődök vele. Az összes lehetséges helyen megbélyegzem, a végére már csak a nyakába tudok nyögni. A szemeim önkéntelenül csukom le, majd még gyorsabb tempóra kapcsolok, csak a kielégülés iránti vágy hajt már, na meg az, hogy neki is jó legyen. De a sóhajaiból arra következtetek, hogy immár ő is csillagokat lát nem csak én, aztán egy utolsó mélyre hatoló lökés után megroggyannak a térdeim és nem bírom tovább, rámszakad az ég. Ő is így jár, hátravetett fejjel élvez el, miközben a fenekembe markol. Finoman végignyalok a torkán, a bőre sós és nyirkos, én meg úgy érzem jöhet máris a következő menet.
-         Baszd meg – suttogja zihálva, a nyakamba kapaszkodva tartva magát, egy olyan mosollyal az arcán, amitől görcsbe ugrik a gyomrom.
-         Megtörtént – nyomok egy csókot a duzzadt ajkára, amitől elmosolyodik.
-         Hiába nem szereted ezt a kifejezést, de ez volt életem egyik legjobb dugása – suttogja.
-         Mert tapasztalatim szerint jobban szereted a gyors és vad meneteket, mint a romantikus ágyban hempergést – csúszok ki belőle, majd felhúzom a gatyám. – De igen, erre a dugás a legjobb kifejezés – kacsintok rá.
-         Hm… Nem kéred ki magadnak, hogy nem dugtunk, hanem szeretkeztünk? – Néz rám kérdőn, miközben megigazítja a ruháját.
-         Nem – kapom le magamról a szakadt inget és kukába hajítom, miután megállapítom, hogy menthetetlen az anyag, ugyanis nem csak a gombok szakadtak le, hanem a varrás mentén is eltépődött a szövet. – Szeretkezni olyan lánnyal lehet, aki fejben tiszta és nincs elszállva. Dugni viszont bárkivel képes az ember – nézek rá lesújtóan. Azt akarom, hogy szégyellje el magát legalább egy kicsit, amiért így állított be hozzám.
-         Úgy nézel rám, mintha egy ribanc lennék – gyújt rá egy cigire, miközben az arcom fürkészi.
-         Mert néha úgy viselkedsz, mint egy ribanc – vágom rá, ugyanis dühít, hogy minden idiótával olyan jóban van. Nem számít neki, hogy kivel osztja meg az ágyát. Egy normális nő nem bújik egy paplan alá a régi szeretőjével, mikor komoly kapcsolatban van. Eddig azt hittem képes vagyok ezt szó nélkül hagyni, de most, hogy beállva jött ide, nem tudom türtőztetni magam.
-         Nem mintha bajod lenne vele, mikor ócska kurvaként nyögök a füledbe – sziszeg, miután hozzám simult és rámarkolt a farkamra. – Megint áll? Nem is rossz egy szajhától nem? – Villannak meg a szemei.
-         Hagyd abba – lépek el tőle és én is rágyújtok.
-         Oké – adja meg magát, amin meglepődök. – Bár gőzöm sincs mi a bajod – huppan fel a konyhapultra, mire két lépéssel átszelem a köztünk lévő távolságot és a képébe mászok.
-         Hogy mi a bajom? – kapom fel a vizet. – Az, hogy az a buzeráns köcsög megint telepumpált valami szarral, te meg hagyod magad és ha ő megjelenik simán lenyelsz bármiféle szutykot, amit a markodba nyom.
-         Őrülj neki, hogy csak füvet nyom a kezembe meg bogyókat, mert hidd el, hogy szívesen nyomna mást is markomba, amiből jönne olyan cucc, amit lenyelhetek – sziszeg, miközben egy gonosz vigyor terül el a képén. Tudja, hogy mit csinál, még betépve is. Az idegeimmel játszik, élvezi, hogy majd’ felrobbanok, látszik az arcán, hogy direkt csinálja.
-         Fejezd be jó? – Kérem halkan.
-         Szeretlek te barom – fogja a két tenyere közé az arcom. – Rohadtul szeretlek és ez felemészt – dönti a homlokát az enyémnek. Olyan gyengének és törékenynek tűnik. A zöldeskék szemekben két óriási krokodilkönny csillog. Nem értem mi van vele, de érzem, hogy nem oké valami.
-         Mi a baj Kulta? – Ölelem magamhoz védelmezően, mire remegni kezd.
-         Nem tudom – suttogja a nyakamba, miközben úgy kapaszkodik belém, mintha attól félne, hogy eltűnök.
-         Hé, mondd el, hogy miért csináltad – simogatom a hátát. Érzem, hogy szüksége van rám, hogy valami bántja, hogy megint kattog valamin, amin nem kéne.
-         Félek – suttog megint.
-         Mitől? – Emelem ki a nyakamból az arcát, hogy a szemébe tudjak nézni. – Kulta megijesztesz. Mi van? – simogatom meg az arcát gyengéden.
-         Félek ennyire szeretni téged. Ez nem jó – csóválja meg a fejét, miközben lenyeli a könnyeit, én meg elmosolyodok. Hát ez lenne a baj forrása?
-         Én is félek. De ez a jó benne. Olyan tűz van bennünk, ami veszélyes és igen, lehetséges, hogy irtóra meg fogjuk égetni magunkat – suttogom. – De fontos vagy nekem és hiába félek nem szállok el, hogy elmeneküljek ettől az érzéstől. Ez a valóság édes.
-         Úgy érzem megfulladok – néz rám. Nem csak  a teste az ajkai is remegnek.
-         Tudom – bólintok. – Már nem csak lelkileg van rád szükségem, hanem fizikailag is. Na jó – sóhajtok fel és a plafonra nézek, majd vissza rá. – Emlékszel mikor múltkor felhívtál és miközben beszéltünk ziháltam? – Kérdezem halkan, mire aprót bólint. – Megkérdezted minden rendben van-e, én pedig azt mondtam, hogy igen, de nem volt igaz. Pokoli napom volt. Valami fapina csinált velem interjút reggel és szét akart szedni, a családomról és rólad faggatott, majd Leena hívott valami hülyeség miatt, aztán ha ez nem lenne elég bementem a stúdióba és egy főmufti pattogott nekem, hogy csináljuk populárisabbra az anyagot, mert úgy eladhatóbb lesz a lemez, mire úgy felidegesítettem magam, hogy a fülemen is gőz jött ki. Nem kaptam levegőt, megint rámtört egy roham, mikor hívtál Tia épp az inhalátort kereste. De meghallottam a hangod és vége lett az egésznek – vallom be, azt amit nem akartam elmondani, mert ez az eset engem is halálra rémisztett. Nem akartam elhinni, hogy nincs szükségem gyógyszerre.
-         Ó – formálja butácska tekintettel a kis szócskát, miközben kikerekednek a szemei.
-         Ó bizony – mosolyodok el. - Még a tüdőm is reagál rád. A hangodra – döntöm a fejem a nyakába.
-         Ez ijesztő – suttogja a hátam simogatva.
-         Az – értek vele egyet. – Még sosem éreztem ilyet. Tudod hányszor fordult meg a fejemben, hogy elmenekülök? De abba meg belebetegednék.
-         Mi a fene történik velünk? – Kérdezi hosszú percek után, mire elnevetem magam. Mintha nem tudná…
-         Ezt hívják úgy, hogy szerelem – suttogom immár ismét a szemébe nézve.
-         És most mi lesz? – Néz rám tanácstalanul, amivel megint nevetésre ösztönöz.
-         Megpróbáljuk kihozni ebből az őrületből a legjobbat – csókolom szájon.
-         De hogy? – Pislog rám. Olyan elveszettnek tűnik, értetlennek, kiszolgáltatottnak, mint még soha.
-         Mondjuk első lépésben megvacsorázunk, másodikban pedig összebújunk és megnézünk valami filmet, de semmi romantikus szarság – figyelmeztetem, mire elmosolyodik.
-         Oké.


A napok gyorsan telnek, próbálok kettészakadni, de nem megy. Nappal Alex és Yv társaságát élvezem, éjszaka viszont Nikoval vagyok. Ő is egyensúlyozik, köztem és Leena közt, aki ha finoman akarok fogalmazni folyamatosan kihasználja, hogy áldásom adtam a barátságukra. Hol ezért hívja, hol azért, de ma…
Ma a kompromisszum jegyében közös program lesz. Az egész zenekar, na meg Katja, Leena, Alex, Yv és én.
-         Hogy a tökömbe vettél rá arra, hogy korizni menjek? – Néz rám Alex rosszallóan.
-         Én se tudok, semmi gáz – mosolygok rá, miközben már a csizmám húzom. Egyedül Yv nem aggódik emiatt a kis összeröffenés miatt. Talán, mert ő már ivott némi vodkát és elszívott egy spanglit is. Nekünk is kellett volna. De már mindegy. Mad dudál, mi pedig elindulunk lefelé. Valahogy nem lepődök meg azon, hogy Yv és az óriás majdnem a motorháztetőn állnak neki, egymás társaságát élvezni, de Alex szerencsére megállítja őket egy tapló beszólással.
-         Már tudom miért nem kedvel téged Niko – vigyorodik el Mad, miközben kezet ráz az ördögömmel.
-         Merre jár? – Nézek rá kérdőn, rosszat sejtve.
-         Leena ment érte, de amúgy is Aleksiéknél volt, gyerekezni. Ha nem tudnám, hogy nem pedofil... Bár te is elég fiatal vagy – gonoszkodik, mire vállon verem, de van egy sanda gyanúm arra, hogy nekem ez jobban fáj, mint neki.
A többiekre a pálya előtti parkolóban találunk rá. A hatalmas társaságban alig találom meg azt akit keresek. Csak a hangját hallom, közvetlenül mögülem.
- Annyira hiányoztál – fonódik két kar hátulról a derekam köré, miközben érzéki hangon a fülembe duruzsol. Az illata teljesen körbeleng, a térdeim pedig azonnal remegni kezdenek. Erőtlenül dőlök neki, olyan jó, hogy itt van, a testéből árad a meleg. Biztonságos a karjai közt lenni, de látni szeretném az arcát és végre érezni akarom a csókja ízét is, így addig mocorgok, míg a szoros bilincs meg nem lazul annyira, hogy szembefordulhassak vele. A szemei smaragdként csillognak, az ajkai édes mosolyra húzódnak.
- Még mindig szerelmes vagyok a mosolyodba – sóhajtok nagyot, hisz megint úgy érzem, hogy elég volt csak ránéznem ahhoz, hogy eufóriába essek, és szinte a testemen kívül lebegjek valami édes buborékban, amit ő hoz létre, mikor rámnéz vagy átölel.
- Csak a mosolyomba? – Néz rám huncutul, mire én is mosolyogni kezdek.
- A világ leggyönyörűbb szemeibe is – suttogom, miközben a nyaka köré fonom a karjaim.
- És még? – Hajol egészen közel az arcomhoz, már érzem az édes leheletét is, az orra hegye az enyémet súrolja, majd finoman végigcirógatja vele az állam és egy könnyed puszit nyom a halántékomra, miközben szorosabbra fonja a karjait a derekam köré. Megszűnik a tér, az idő, nem érdekel hányan várnak ránk, csak az, hogy csókoljon meg végre. Az ujjaim a hajába futtatom, miközben emlékeztetem magam arra, hogy levegőt nem ártana vennem.
- Azokba a mézédes ajkakba is, de már el is felejtettem, hogy csókolni jól tudsz-e – vigyorodom el, mire a homlokáig szalad a szemöldöke.
Hm… Igazad van. Túl rég volt, ideje felfrissítenem az emlékezetedet – bólint, aztán végre megkapom amit akarok. Az ajkai finoman játszanak az enyémekkel, majd óvatosan szétfeszíti a szám, hogy a nyelve is bekapcsolódhasson az édes évődésbe, miközben a testünk összetapad. Hosszan csókoljuk egymást, de sajnos az oxigénhiány miatt muszáj szétválnunk. Vigyorogva döntöm a fejem a mellkasára, mikor egy olyan jelenség kúszik a látóterembe, amitől megfeszül az egész testem.
Leena.
Olyan, mint egy igazi Istennő, egy végzet asszonya, egy… Nem is tudom mi. Gyönyörű, minden szem rászegeződik, ahogy az a sok piros és fekete keveredik rajta, olyan érzésem támad, mintha ő lenne a kárhozottak királynője. És ahogy Nikot mellé képzelem, belesajdul a szívem. Ők ketten, a fenségességükkel, a tartásukkal, a szépségükkel egyszerűen tökéletesek együtt.
Nekem meg kisebbségi komplexusom van, hisz kicsit sem csíptem ki magam, mára, ez a lány pedig ragyog.
Még magamban is fáj kimondani, de ők ketten igazáén összeillenek. Viszont Niko mégis valami furcsa megmagyarázhatatlan indíttatásból engem ölel magához és az én tincseimmel játszik.
-         Szia – lép mellénk Leena, miközben kedvesen mosolyog rám. Hát kisanyám, barátnők azok tuti nem leszünk, mert hiába minden látni a szemén, hogy ara fáj a foga, ami az enyém.
-         Hello – biccentek én is kedvesen, bár egy negyed kanál vízbe bele tudnám ölni.
-         Látom azonnal a hatalmad alá vonod – mosolyog tovább, de én érzem, hogy  ez nem elismerés, sokkal inkább szemrehányás.
-         Ahogy ő is engem – bólintok, mire Alex is mellénk keveredik. Még mindig fintorog, cseppet se tetszik neki a mai program, csak a kabátja belső zsebében lévő két kis laposüveg miatt, na meg az ígéretnek miszerint holnap reggel is palacsinta lesz a reggeli, hajlandó elviselni a hideget és a társaságot.
-         Mehetünk már végre? – Morog köszönés nélkül, mire Niko megforgatja a szemeit, az egyik kezét a farmerom zsebébe csúsztatja míg a másikban egy cigit szorongat.
-         Mindig ilyen faragtalan vagy? – hangzik fel Leena hangja a hátunk mögött.
-         Mindig ilyen hülye picsa vagy? – Mordul rá Alex, mire Nikoval összenézünk.
-         Érdekes délutánunk lesz – suttogja a fülembe, nekem meg muszáj egyetértenem vele.